Máskor ha volt bennem valami csak egyszerűen leírtam. Most valamiért ez nem megy. Annyiszor nekifutottam már de egyszerűen bentragad. Nem jön ki, fulldoklom tőle és csak erőlködés lesz a vége. Nem értem miért van ez...

Pedig mostanság egész jól vagyok. A depresszió kordában tartható, ha eléggé elfoglalt vagy és szereted amit csinálsz. Még akkor is ha botrányosan kimerít. Az összes létező energiám le van kötve, sőt még az is ami nincs.

A melóban elég jó pozíciót értem el, nemrég a főnök személyesen is megdicsért. Persze a felelősségem is egyre nagyobb, amit néha nehezebben viselek de ez ezzel jár. Rengeteget tanultam, szeretem amit csinálok és időnként saját korlátjaimat töröm át. 

Szorongó típus vagyok a jelenlegi lelkiállapotomtól függetlenül. Mindig mindenen paráztam már gyerekként is. A szabályokat sosem szegtem meg. Elgondolkodtató kicsit, hogy ez miért alakult így hisz édesanyám mindig a jóra nevelt bár nem volt egyszerű dolga hisz nagyon fiatal volt és egyedül kellett megoldania ezért néha a példa az kicsit szabályt megszegő volt, ezt hozta a kényszer. Én mégis zsigerből ellene mentem az ilyen dolgoknak... A szabályokat most is szeretem de a minden fölösleges felelmemmel szeretek megbirkózni. Panikrohamra hajlamos emberként ez különösen izgalmas feladat, de valami perverz élvezet fog el, amikor benne vagyok egy rettegett szituációban és megélem minden gyötrelmét. Mondok egy példát: tériszonyom van és a nagy vizektől is félek, mégis szívesen költöznék valami nagy hegy tetejére vagy a tengerpartra. Pedig rettegek tőle. Másik példa, ez talán jobb: ha csak képen látok kígyót, már attól is kiráz a hideg és menekülnék, ennek ellenére amikor lehetőségem volt rá megfogtam egyet. Azóta is rosszul vagyok a látványtól is, időnként rémálmaimban is előjön, de tudom hogy ez már nem rajtam múlt, én szembenéztem vele.

Na mégiscsak sikerült pár gondolatot kierőszakolni magamból...