BoriBlog

Néha veszítünk

2022. október 24. 15:42 - BoriBori0422

Beütött megint egy mániás szakasz. Későn fekszem, korán kelek, végre van időm otthon tenni-venni, tanulok, mert abból sosem elég és dolgozom akár 2 műszakot is egy nap. Túltolom és lubickolok benne. Éjjel kettőkor, amikor hirtelen lemerül a belső aksi, nagy nehezen leteszem. Aludni is kell pár órát...

Furcsa ez. Kaotikus. Mint a fejemben minden.

"Nagyon-nagyon hálás vagyok neked ezért, de kérlek ne égj ki!!" - mondta már nem először. Az Ő projektjeit szeretem, várom már, hogy végre engem vigyen terepre. Szóval nem égek. Ezt végre élvezem. A többi szar miatt égek, amit muszáj csinálni de szívesen hagynám.

Hónapok óta több végén égetem a gyertyát, lelkesedés mindig volt bennem, de kb egy hete elszabadult az őrület.

Az álmom talán épp most válik valóra és én borzasztóan rettegek, hogy egyszercsak mégis véget ér. Abba belehalok. Minden pillanatot kiélvezek és talán néha még boldog is vagyok. Talán. Néha.

A munkaidőm alapvetően steril körülmények közt zajlik. Nagy ritkán lenne lehetőségem terepre menni, de egyelőre még nem jött össze. Ez az amivel pénzt keresek. Az álmom terepen zajlik, hőségben, fagyban, esőben is akár. Nyáron volt, hogy egy páciens mellett rosszul lettem, mert a hőségriadó kellős közepén a tűző napon kellett ellátni. De mindez nem számít, ha élet múlik rajta. Az enyém nem fog, én jobban leszek, de szeretném ha előbb ő tenné.

Időnként veszítünk el pácienst és az nagyon nehéz. Már egy súlyosabb eset is megvisel, ha viszont az a hír fogad korán reggel, hogy vége, akkor nehéz tovább vinni a napot. A hétvége olyan mély nyomott hagyott bennem, amit soha nem fogok kitörölni. Egyelőre csak a sírás szorítja a torkomat... Abban bízom, hogy azt a borzasztó pár óráját kicsit elviselhetőbbé tudtam tenni. Szerettem volna a fájdalmából átvenni, de azt még mindig nem lehet...

Szólj hozzá!

Ideje elkezdeni

2022. szeptember 06. 09:36 - BoriBori0422

Szóval valahol ott hagytam abba, hogy igazán szeretnék egy kis covid szabadságra menni... Vigyázz mit kívánsz! Nekem egy egesz hónap jött össze.

A munkám jellege nem engedi meg, hogy betegen bemenjek és a coviddal kapcsolatban különösen szigorú volt még tavasszal a szabály. Heti PCR (volt, hogy heti kettő) és hiába csak x nap a kötelező karantén, nálunk csak negatív teszteredménnyel lehet dolgozni. Persze mivel törvényellenes lenne nem hagyni dolgozni az embert a saját belső szigorúbb szabály miatt, ezért mindenkinek volt lehetősége a home office-ra, nekem különösen. 4 nap betegszabi után vegignyomtam a hónapot.

Utólag úgy értékeltem, hogy amíg nem volt világjárvány, egy ilyen szintű betegséggel, amit nekem a covid 3 oltás után okozott máskor simán mentem suliba vagy dolgozni. Egy napra sem maradtam otthon, és ezzel anno nem csak én voltam így. Most már kicsit talán más a mentalitás, kicsit beteg vagy már inkább maradj otthon mert jaj a többiek is betegek lehetnek. Ami eddig is igaz volt de senkit nem érdekelt. Köhögött, taknyolt mindenki az iskolában is.

Amennyire könnyű volt a covid, annyira bepótolja a hiányosságot a post-covid. Persze csak találgatok és rá fogom, hogy a covid miatt van, nem bizonyította senki. Vérképem picit elcsúnyult (jaj de szép szó ez), de épp csak annyira, hogy ne kongassa a vészharangot. Hormon rendszerem is észhez tért pár hónap alatt, bár amit a legelején produkált az több volt, mint aggasztó. A hangom pedig néha napokig csak fel hangerőn működik, mert elég az is, nem?

Azóta laza vagyok. Nincs maszk, nincsenek annyira szigorú érintést érintő szabályaim. Bár a kézfertőtlenítő nagyon fogy, de az csak azért mert már undorodom mindentől, amit mások megfogtak.

A meló kiidegel. Szeretek dolgozni, szeretek vezetni, de a nyári uborkaszezon a legrosszabbat hozta ki a csapatomból. Mindenki előbb látja meg az ücsörgést, mint a munkát. És bár nincs sok munka, azt azért el kéne végezni. Én meg mint valami hajcsár, rohangalok egész nap, hogy dolgozzááál máár!! És csúnyán néznek rám. Majd amint üt az óra elhúznak haza, én meg utána veszem észre, hogy mi mindent hagyták rám... Frusztrál, és kezdenek elfogyni az eszközeim. Most még van egy nagy: a szembesítés. A tudásunkról minőségbiztosítási okokból rendszeresen számot kell adnunk. És van akinek ez nem tetszik, mert utál tesztet írni. Sajnos kitaláltam a titkos gyakorlati tesztet, amin eddig a szószólók mind elbuktak. Alig várom a szembesítést...

Májusban a covid mizériából még fel sem ocsudtam, amikor az életem fenekestől felfordult. Az, amire 3 éve vártam bekövetkezett és nem ért véget pár napja alatt, amit egy éve. Olyan kaland vette kezdetét, amire csak azt tudom mondani, hogy hihetetlen.

Ez az egész, ami tervben van és ami napról-napra történik hihetetlen. Újra lehet kezdeni egy egész életét 30 fölött? Nem vagyok én már ehhez túl öreg? Nem vagyok elkésve? Ezek és még ennél durvább kérdések rohangálnak a fejemben.

Arra gondoltam, hogy ha ez összejön, azt meg kellene írni. Még ha soha nem is adom ki, de le kellene írni úgy, ahogy van. Persze nem majd 3 év múlva, hanem most, ahogy történik, a friss élményekkel. Halogattam 4 hónapig, de talán ideje elkezdeni... 

Szólj hozzá!

Élek. Még.

2022. április 19. 21:43 - BoriBori0422

Február elején úgy döntöttem, hogy a hócipőm eléggé megtelt már és kell egy kis pihi, ezért hó végére kivettem 2 nap szabit. Igen, ilyen rengeteget. A terv a teljes kikapcsolódás volt, ami sajnos nem jött össze. A szabadságom első napjának reggelén az első infó, ami eljutott hozzám az volt, hogy hajnalban több ukrán várost is bombatámadas ért, a háború elkezdődött. Csak pislogtam, mint valami idióta, hogy neeeem ilyen nem lehet. Ez a 21. század, Európa. Mi nem csinálunk ilyesmit. Még pár nappal korábban is azt mondtam, hogy ez nem fog megtörténni, pedig arra a bizonyos esti beszédre értem haza, amit előben néztünk a BBC-n. Aztán mégis megtörtént.

Az a 4 napom teljes zombi módban telt. 0-24-ben a netet és a tv-t bújtam, mert tudni akartam mi van. Minden reggel úgy keltem, hogy "ugye most éjjel sem ölték meg az elnököt". Igen, ebbe bele lehet bolondulni, és ha nem jött volna el a hétfő reggel és nem kellett volna dolgozni mennem, ahol nem tudok egész nap híreket olvasni, akkor valszeg elvisznek a zártosztályra. Azóta próbálok távol maradni a dologtól és a tavolmaradásom miatti bűntudatomtól.

 Aztán belevetettem magam a munkába. Nem feltétlen volt szándékos, de nőtt a teher, fogyott az idő én meg túltoltam, mert túl kellett tolnom. Több olyan nap is volt, hogy sírva mentem be vagy épp jöttem haza, mert idegileg annyira kicsinált a túlterheltség. Sokszor akartam lemondani, sőt még felmondani is, de nem tettem. Aztán még időben jött az enyhülés, akkor meg az volt a furcsa, hogy van időm és nem kell rohanni.

Ennek ellenére nem rejtettem véka alá, hogy igazán szeretnék már egy kis covid szabadságra menni...

Folyt.köv.

Szólj hozzá!

Takarítás

2022. április 19. 21:26 - BoriBori0422

skinny.jpgNagytakaítást tartottam a gépemen. Korábban sokkal többet ültem a saját gépem előtt a saját dolgomat végezve, de az utóbbi években ha ülök is előtte dolgozom, így nem a saját holmimmal foglalkozom. Ennek a következménye sok GB-nyi felhalmozott szemét, az is rendezetlenül, sokszor több példányban.

Nem mondom, hogy ez könnyű menet volt, sőt még azt se mondom, hogy kész van, de már látom a fényt az alagút végén.

Furcsa volt random 10 évvel ezelőtti képeket visszanézni önmagamról, amikor 48 kilósan a tükör előtt állva próbáltam nagyon vékonynak tűnni és bár mostani szemmel tudom, hogy ez össze is jött, akkor semennyire sem voltam elégedett. Még, még, még!!

ass.pngFurcsa volt visszaolvasni screenshotokat, és végülis 3 dolgot szürtem le:

  • hogy a viharban lehet részben már átválogatott képek esetén 1200 random screenshotot összegyűjteni kb 8 év alatt?!
  • milyen jó humorom volt egyetemista koromban!
  • atyaég, én ilyen beszélgetéseket nyomtam végig és benne maradtam abban a párkapcsolatban még további hónapokig?!

Ennyi kifotózott messenger beszélgetés a világon nincs, mint amennyi az én gépemen volt... Mondjuk van pár díjnyertes sziporkám, azokon hatalmasakat derültem. És jelentem az exek is megnyugodhatnak, a kopromitáló beszélgetésekről készült képek már nincsenek többé. Hogy miért tartottam meg őket? Mert ez a szemét mappa volt ezzel a rengeteg fotóval és sosem szántam rá magam, hogy belenézzek és a hasznos 1%-ot kiválogassam. 

Pár hónappal ezelőtti random írás, amit nem tettem nyilvánossá. Eddig. 

Szólj hozzá!

Lesz majd macskám

2022. január 28. 21:37 - BoriBori0422

Nem azért nem írok, mert nincs miről, hanem mert nincs megfelelő alkalom. Minden amiről írnék erős érzelmeket vált ki, amit sírással vezetnék le, ha lenne még arra is időm, de nincs. 

Kezdek belefáradni, hogy árral szemben úszom. Mióta a pandémia elkezdődött vagyis már lassan 2 éve csak pörgök a mókuskerékben és várom, hogy végre beüssön a langyos víz, amikor én is megtehetem, hogy csak 90%-on dolgozom és csak napi 8 órát, de ez valahogy nem jön el. Nem a kiégés, ami kopogtat, mert normál tempóban szeretném ezt csinálni, de a 2 éve tartó várakozás, hogy majd jobb lesz felemészt. Úgy érzem a 150% sem elég, de fizikailag már nem bírok többet.

Sokszor megyek be bőgve dolgozni és sokszor megyek haza is úgy. És nem azért, mert nem akarom, hanem mert annyira végem van. Persze ezt megtartom magamnak...

Egyszer már mentem be úgy, hogy akkor én most felmondok a jelen pozíciómban és ha nem léphetek vissza a vezetői beosztásból, akkor a felmondásom nem csak a pozícióra szól, hanem a teljes munkavégzésre. Persze aztán mégsem tettem meg, de ez a gondolat azóta is napirenden van, csak valami mégis mindig visszahúz.

A másik jelentős témakör az a gyerekvállalás, ami fojtogat mostanság. Az emberek rettentően tapintatlanok és szeretnek más méhében turkálni, ezért úgy érzik számonkérhetik a másikat, hogy mégis miért nem szült még. Rövid időn belül két ilyen beszólást is kaptam, mert "telik az idő", meg "de nézd már meg hány éves vagy", meg a "nem lesz anyádnak unokája, nem adod ezt meg neki" és társai. Mit nem mondasz, erre lehet, hogy én is rájöttem! Elég sok embert szeretnék elküldeni a jó hosszú sípszóba, nem tudom miért nem teszem. Lehet nem vagyok akkora paraszt, mint ők.

A lelki szarjaimat már eléggé feltérképeztem, nagyon furcsa amúgy kicsit külső szemlélőként nézni magam. Tudom mit miért érzek úgy ahogy, csak javítani nem tudok a fos helyzeten még. Mondjuk az okokat ismerni nagyon jól esik és picit könnyít is a helyzeten.

Gyerek helyett meg lesz majd macskám és akinek ez nem tetszik szülhet helyettem kettőt is. Akkor is ha férfi. Vagy főleg akkor. 

Szólj hozzá!

2021

2022. január 03. 06:28 - BoriBori0422

Sokat gondolkodtam így az év vége közeledtével, hogy milyen is volt nekem ez a 2021. Két kérdést tettem fel magamnak: mi az a tevékenység és mi az a gondolat, ami jellemző volt az évre. Sokat rágódtam rajta, mert nem hittem magamnak, hogy ilyen könnyen megvan a válasz, de végül maradtam az azonnali megoldásnál.

Az elmúlt évben az a tevékenység, ami a legtöbb időmet és energiámat felemésztette az a munka volt. A tavaszi előléptetésemmel nyakig kerültem a szarba. Rengeteg munkát tettem abba, hogy ott legyek év végén ahol végül voltam és ezt a főnököm is látta és elismerte. A vele való évértékelő beszélgetés nagy léleksimgatás volt nekem.

Az a gondolat pedig, ami a legtöbbször előkerült a fejemben a "nem lesz gyerekem" volt. Nem agyaltam ezen órákat, de nagyon gyakran felütötte a fejét csak így ennyire, meg hogy elbassza a napomat. Ezen kívül rengeteget foglalkoztam magammal és sikerült megvilágosodnom pár lelki zűrömmel kapcsolatban: rájöttem az okokra, és ez már hatalmas előrelépés. A hogy hozzam rendbe rész persze még full homály, de az egyelőre nem is számít.

Ezen kívül 2021-ben rengeteg időt fordítottam őszhajszálak növesztésére. Ez lett az új hobbim. Vagy az előző kettő következménye, nem tudom. Amikor az első megjelent nem hittem a szememnek. Különleges volt és izgi. Aztán így év végén mikor ismét megnéztem közelebbről (mert szerencsére csak úgy láthatóak) döbbentem meg, hogy mennyi van. Mindig azt hittem, hogy előbb lesz gyerekem, mint ősz hajam, de most ez így pofán vágott, hogy nem. Mindegy, azóta megbarátkoztam vele és ismét különlegesnek látom.

Még egy utolsó gondolat, ami szilveszter este fogalmazódott meg bennem. Azt kell mondjam, hogy kőgazdag szomszédaim vannak. Az a 7 órás tűzijáték műsor, amit nyomtak este augusztus20-át megszégyenítő volt. Ha a költségvetés csak töredéke is volt még akkor is elbújhat a nyári ünnepség... 

Szólj hozzá!

Nő?

2021. november 08. 06:11 - BoriBori0422

A történtek után feltettem magamnak a kérdést: mitől is érzed te magad szexi, magabiztos nőnek?

Az van ugyanis, hogy a nőt jó ideje nem találom magamban. A kérdésre sem tudom a választ, miszerint mitől nő a nő, de érzem, hogy én kiesek ebből a kategóriából.

Talán a külsőmmel foglalkozom keveset. Nem smiknelek, a hajam is szinte mindig konytban van, sportcipőt hordok, nem szeretem az ékszereket. Emiatt hiányzik belőlem az érzés?

A cáfolat a szabadságom alatt jött el: szükségem volt egy bizonyos tárgyra, így elmentem az egyik plazaba, ahol be tudtam szerezni. Nagyon rég nem voltam plázában, utalok vásárolni, de most valahogy elkapott a feeling. Megvettem a cuccot és a semmiből olyan erő kapott el, amit azóta se tudok hova tenni. Olyan magabiztosan sétáltam végig a plázán utána, mintha minimum én mentettem volna meg a teljes emberiséget. Pedig semmi okom nem volt ragyogni. Rettentően slampos voltam, a hajamra is ráfért volna már a mosás és mégis azt éreztem, hogy én most itt ledominálok bárkit pusztán a nézésemmel.

Aztán csak hogy ne legyen ilyen egyszerű a szitu meg is erősítem a fenti gondolatot. Hónapokkal ezelőtt jött az ötlet, hogy kellene pár új fehérnemű, ami lehetőleg nem uncsi. Aztán annyira belemelegedtem, hogy vettem egy nagy rakat kicsit uncsit a hétköznapokra és pár nagyon is nem uncsit csak mert szexi. Persze nem bírtam ki és volt hogy a nagyon szexiben mentem dolgozni vagy bevasarolni és jól esett. Megjött az a szexiség a mozdulataimba, amit hiányolok máskor.

Szóval a konklúzió: gőzöm sincs mitől nő a nő. Kislány vagyok a felnőttek világában, nem egy NŐ. Viszont vannak aprosagok, amikkel át tudom verni a rendszert, és ha csak kis időre is de hasonlíthatok arra, aminek lennem kellene. 

Szólj hozzá!

Helyzetjelentés

2021. október 04. 21:46 - BoriBori0422

Tyűű de pang itt minden az ürességtől... Ennek pedig az az oka, hogy megfelelően le vannak kötve az energiáim.

Ez az év számomra a tanulásról szólt. Tanultam (tanulok) szakaimalg rengeteget minden nap és tanultam (tanulok) magamról szintén minden nap épp eleget.

Utobbi még az élőléptetésem előtt kezdődött, amikor már tudtam, hogy ez várható és elkezdtem járni az akkor még feletteseimmel egy vezetői tréningre. Nehéz megfogni, hogy szakmailag mit tanultam... Magamról viszont pontosan tudom. Sok dolog a helyére került és ezek az alkalmak később is megfelelő teret biztosítottak arra, hogy szembesüljek a ténnyel: ha valami nem megy gördülékenyen az nem azt jelenti, hogy nem tettem érte eleget. Ez rengeteg belső feszültségtől óv meg.

Mint vezető elégedett vagyok önmagammal. Egy szem leányzóm fogalmazta meg számomra nemrég, hogy milyen is vagyok: "te nem feladatokat osztogatsz, hanem mész elől és mutatod az utat". És igen. Ha valami új dolog jön én csinálom először. Nem dobok senkit bele a mély vízbe, hogy hajrá oldd meg, először én akarom tudni, hogy egyáltalán lehetséges-e.

Rögös volt az út, sokszor bizonytalanodtam el, hogy jó vagyok-e, de a visszajelzések alapján elég sikeres az én sztorim.

A lelki szarjaimmal is sokat foglalkoztam és a helyzet lehet, hogy nem olyan rettentően kurvaszar, hisz 3 hónapja nem rinyáltam itt. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt mélypontom, mert volt bőven. Inkább csak annyit, hogy tudtam kezelni. A szokásosnál is többször tettem fel magamnak a kérdést, hogy hogy vagyok és próbáltam kívülállóként is megvizsgalni a dolgokat. Ez utóbbi sokat segített. Kerestem az összefüggést és most már előre tudom mikor lesz baj. Ismerem a jeleket, tudom mikor indulok el lefelé és próbálom tudatosan nem hagyni. Vagy csak annyira hagyni, amennyire nagyon muszáj, még ha ez hülyén hangzik is.

Feltérképeztem a hormonális ritmusomat és pontosan tudom előre, hogy melyik nap milyen lesz. Pontosan ismerem azokat a triggereket is, amik a mélybe löknek és igyekszem kerülni őket.

Emellett próbálom megadni az agyamnak a kielégülést, vagyis nem telhet el úgy nap, hogy nem tanultam valami újat. A legutóbbi szabadnapomat pl. a házimunka elvégzése után egy 6 órás szakmai fejtágítóval folytattam. Az, ha összeállnak infók a fejemben boldogsághormonnal tölt el és ez jó. Működik.

Jelenleg egy nagyon kényes egyensúlyt tartok fenn. A munkára, szakmára fordított időm a maximális amit még a magánéletem elvisel. De kell ez a plusz, kell ez a szintű fáradtság és tudásbeli kielégülés, hogy a depresszió ne rántson le. Már szinte mániás, ahogy ezt nyomom és lehet nem is tévedek nagyot...

Szólj hozzá!

Hullámos

2021. június 25. 20:35 - BoriBori0422

Most épp jól vagyok. Szinte jó a kedvem. Lehet, hogy szinte nélkül...

Random egyveleg bejegyzés következik. Minden témában külön terveztem írni, de nem jön össze, így most itt hagyom ami épp jön.

Nem írtam még de előléptettek. Már jó ideje. Elég nagy kihívás ez, mert vannak problémák, amikre tőlem várja mindenki a megoldást, és ahogy telik az idő egyre inkább jövök rá az én gyengeségeimre ebben a szituációban és egyre inkább látom, hogy mekkora a baj. Voltam már vezető korábban, de ilyen szituációba meg nem kerültem. Szóval tanulok és szerencsére a velem egy szintén lévők támogatnak és próbálnak segíteni, de a hegyet nekem kell elhordanom egyedül...

Voltam szabin és nyaraltam is. Így 2 év után végre. Előtte rettegtem tőle, mert ha a munka nem foglalja le az agyam, akkor az önálló életre kel és jönnek a hülye gondolatok és zuhanok lelkileg a mélybe. Ideges és frusztrált voltam amíg meg nem érkeztünk a szállodába, de a bejelentkezés után elmúlt minden és tényleg tudtam pihenni és nyugiban lenni pár napig. Az idegeim is kisimultak és az agyam kémiája sem szúrt ki velem, szóval jó volt. Sokat napoztam és úsztam és minden olyan álomszerű volt a gondok hiánya miatt.

Ezután újult erővel vágtam bele a munkába, majd jött egy kisebb pofon és vállveregetés egyben: amíg nem voltam a beosztottaim szétestek és nem tudták rendesen elvegezni a dolgukat. Ekkor jöttem rá igazán, hogy mennyi munkám van abban, hogy a nap végén minden rendben legyen és hogy mennyire kell az én támogatásom nekik. Ez egyrészt jó, mert jól csinálok valamit, de rossz is, mert mint vezető nem ilyen szeretnék lenni. Olyan csapatot akarok, akiknek nem kell ennyire fogni a kezét. Első feladatot megoldottam, mert a munka jól el van végezve, de most jön a neheze, hogy ez nélkülem is menjen nekik. Így már értem miért vagyok ennyire kimerült nap végére, hisz jóval többet teszek bele mint kellene.

Ez a helyzet nagy nyomást tesz rám, de tudom, hogy csak idő kérdése és meg fogom oldani. A nehézségek ellenére most jól vagyok. Ami azért is fontos, mert lehet 1 óra múlva ez már nem így lesz.

Napok óta az a gondolat motoszkál a fejemben, hogy ebben az egészben (depresszió vagy valami más?) a változás hirtelensége a legnehezebb. Amikor egyik pillanatban annyira jól érzem magam, hogy alig tudom visszafogni magam, hogy ne énekeljek a buszon, a másik pillanatban meg menjen mindenki a picsába és ne szóljon hozzám és amúgy is minden szar és az is zavar, hogy lélegzik valaki a közelben. És az egy dolog, hogy ez borzasztóan megvisel, de ami még ennél is rosszabb, hogy ezt nem tudom hogy kommunikálni. Aki a közelemben van csak néz, hogy de most mi bajod, nem csináltam semmit, én pedig olyan dühös vagyok rá, mintha megölt volna valakit. Mindennel bajom van, nem tudom megmagyarazni, hogy miért mordulok rá, és indokolatlanul vagyok agresszív is. De azt nem mondhatom, hogy nem tudom, egyszerűen csak fel akarok robbanni, mert a semmiből hirtelen gyűlölök mindent... Ilyenkor próbálok elvonulni és csöndben lenni. Nem reagálni, legalábbis nem őszintén, hanem veszek pár mely levegőt és azt mondom, amit egy normális ember mondana, és azt is teszem. Nem azt, amit érzek vagy gondolok, mert tudom, hogy az irreálisan szélsőséges.

Szóval ez van most. Jól vagyok, majd hirtelen nem. Aztán megint igen. És ettől a hullámvasúttól már hánynom kell, de egyelőre nincs kiszállás... 

Szólj hozzá!

Feladtam.

2021. május 06. 14:03 - BoriBori0422

Napok óta próbálom magamban megfogalmazni, hogy mi van.

Visszaestem, az van. 

Kicsit kevesebb, mint 2 éve derékba tört az életem. Azóta azon dolgozom, hogy minden jó legyen. Fizikailag jó is minden, de lelkileg lassabb volt a tempó. Kezdtem most már azt érezni, hogy oké még ha nem is dolgoztam fel a dolgot, legalább olyan helyre tettem magamban, ahonnan nem jön elő minden nap. A gyász ötödik lépcsője nem jött el, ugyanis visszaestem.

Egy váratlan esemény a mennybe repített, pár napig bizakodni kezdtem, hogy létezik az a jövő, amit megálmodtam, majd pontosan 5 nappal később jött a pokol. Az álom szertefoszlott. Azóta mélyebben vagyok, mint valaha. A könnyek nem fogynak. Fogaim összeszorítva. Teszem a dolgom. Közben belül tizennyolcadjára is meghaltam.

Vannap percek (tényleg csak percek) amikor erőszakkal próbálom magam jól érezni, de nem tart semeddig, mert jön rögtön a bűntudat, hogy ezt nem szabadna. Tudom, hogy ki kell jönnöm ebből, mert nem tudok emberként funkcionálni, közben meg magamat hátráltatom, mert úgy gondolom nem szabad jól éreznem magam.

Legszívesebben éjjel-nappal dolgoznék. Az az egy, ami eléggé lefoglal és ott legalább megszűnök létezni én, más a fontos. De nem dolgozhatok ennyit, pedig tényleg szívesen megtenném. Még ingyen is.

Szóval kezdem elölről, pontosabban még messzebbről, mint akkor. De itt a vége. Nem próbálkozom többé. Új álmot keresek, mert ez nekem nem jár. 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása