Szóval valahol ott hagytam abba, hogy igazán szeretnék egy kis covid szabadságra menni... Vigyázz mit kívánsz! Nekem egy egesz hónap jött össze.

A munkám jellege nem engedi meg, hogy betegen bemenjek és a coviddal kapcsolatban különösen szigorú volt még tavasszal a szabály. Heti PCR (volt, hogy heti kettő) és hiába csak x nap a kötelező karantén, nálunk csak negatív teszteredménnyel lehet dolgozni. Persze mivel törvényellenes lenne nem hagyni dolgozni az embert a saját belső szigorúbb szabály miatt, ezért mindenkinek volt lehetősége a home office-ra, nekem különösen. 4 nap betegszabi után vegignyomtam a hónapot.

Utólag úgy értékeltem, hogy amíg nem volt világjárvány, egy ilyen szintű betegséggel, amit nekem a covid 3 oltás után okozott máskor simán mentem suliba vagy dolgozni. Egy napra sem maradtam otthon, és ezzel anno nem csak én voltam így. Most már kicsit talán más a mentalitás, kicsit beteg vagy már inkább maradj otthon mert jaj a többiek is betegek lehetnek. Ami eddig is igaz volt de senkit nem érdekelt. Köhögött, taknyolt mindenki az iskolában is.

Amennyire könnyű volt a covid, annyira bepótolja a hiányosságot a post-covid. Persze csak találgatok és rá fogom, hogy a covid miatt van, nem bizonyította senki. Vérképem picit elcsúnyult (jaj de szép szó ez), de épp csak annyira, hogy ne kongassa a vészharangot. Hormon rendszerem is észhez tért pár hónap alatt, bár amit a legelején produkált az több volt, mint aggasztó. A hangom pedig néha napokig csak fel hangerőn működik, mert elég az is, nem?

Azóta laza vagyok. Nincs maszk, nincsenek annyira szigorú érintést érintő szabályaim. Bár a kézfertőtlenítő nagyon fogy, de az csak azért mert már undorodom mindentől, amit mások megfogtak.

A meló kiidegel. Szeretek dolgozni, szeretek vezetni, de a nyári uborkaszezon a legrosszabbat hozta ki a csapatomból. Mindenki előbb látja meg az ücsörgést, mint a munkát. És bár nincs sok munka, azt azért el kéne végezni. Én meg mint valami hajcsár, rohangalok egész nap, hogy dolgozzááál máár!! És csúnyán néznek rám. Majd amint üt az óra elhúznak haza, én meg utána veszem észre, hogy mi mindent hagyták rám... Frusztrál, és kezdenek elfogyni az eszközeim. Most még van egy nagy: a szembesítés. A tudásunkról minőségbiztosítási okokból rendszeresen számot kell adnunk. És van akinek ez nem tetszik, mert utál tesztet írni. Sajnos kitaláltam a titkos gyakorlati tesztet, amin eddig a szószólók mind elbuktak. Alig várom a szembesítést...

Májusban a covid mizériából még fel sem ocsudtam, amikor az életem fenekestől felfordult. Az, amire 3 éve vártam bekövetkezett és nem ért véget pár napja alatt, amit egy éve. Olyan kaland vette kezdetét, amire csak azt tudom mondani, hogy hihetetlen.

Ez az egész, ami tervben van és ami napról-napra történik hihetetlen. Újra lehet kezdeni egy egész életét 30 fölött? Nem vagyok én már ehhez túl öreg? Nem vagyok elkésve? Ezek és még ennél durvább kérdések rohangálnak a fejemben.

Arra gondoltam, hogy ha ez összejön, azt meg kellene írni. Még ha soha nem is adom ki, de le kellene írni úgy, ahogy van. Persze nem majd 3 év múlva, hanem most, ahogy történik, a friss élményekkel. Halogattam 4 hónapig, de talán ideje elkezdeni...