Tavaly ilyenkor életem legnehezebb időszakát éltem. Minden, amiben addig biztos voltam, ami magát az életemet adta egyik pillanatról a másikra összetört, átválzotott a probléma forrásává... Tavaly ilyenkor rengeteget veszítettem. Munkát, hobbit, pozíciót, egzisztenciát, pénzt és az életkedvemet. Mégis kénytelen voltam talpon maradni, megoldást keresni, terveket szőni, mert hát élni kell még akkor is ha nem akarsz.

Felvettem a robot jelmezt és csak mentem előre, mindegy mi van belül, mindegy mennyire haldoklom, csinálni kell. A gyászom még nem múlt el. Nem tudom, hogy valaha el fog-e. Egyelőre ezzel kapcsolatban maradok a dobozolás művészeténél, bár szinte naponta nyitogatom önszántamból, és leskelődök bele, hogy mizu, de amikor jön a szorítás, a fájdalom, gyorsan visszacsukom a doboz tetejét. Szar úgy gyászolni, hogy valójában eszed ágában sincs elengedni az adott dolgot...

Az évet egy elég borúlátó bejegyzéssel kezdtem, és sajnos olyan túl nagyot nem tévedtem, ugyanis beütött a korona. Személy szerint nem ismerek senkit, aki emiatt elveszítette volna az állását, de tény, hogy a mi bevételeink is megcsappantak, annak ellenére, hogy rengeteget dolgoztunk az elmúlt fél évben. A tervem az volt, hogy az első félévben a szarcunamit takarítom fel, a másodikban meg az elkövetkező életünk alapköveit teszem le, és amikor beütött a korona magam sem gondoltam, hogy ez megvalósulhat. Viszont azt kell, hogy mondjam, hogy végülis annyira nem szar a helyzet. Jelen állapot szerint csak 3-5 hónap csúszásban vagyok a terveket illetően. Van ami kicsit elhúzódott, de van, ami kicsit előrébb tart, mint kellene, szóval lehet, hogy átlagosan az év végére kijön a dolog.

De ne ugorjuk át ennyire a nyarat... A melóban normalizálódott a helyzet, még szabira is el lehetett menni (valójában kötelező volt), ami engem kikészített. Az élet rendes volt valamilyen szinten és a szart nem akkor zúdította a nyakamba (ismét, de ez most kis szar), amikor nem birkóztam volna meg vele, hanem amikor tudta, hogy ráérek. Sok minden tönkrement és a nyaralásunk sem jött össze és úgy kb a negyedik napon tört rám egy olyan mély depressziós időszak, amit nagyon hosszú ideje nem éltem meg. Arra kellett rájönnöm, hogy a depressziómra tüneti kezelés a munkám, mivel annyira le vagyok foglalva testileg és szellemileg is, hogy nincs lehetőségem a lelki szarjaimmal foglalkozni. A szabi alatt viszont nem voltam eléggé lekötve és az agyam elszabadult. Volt hogy csak álltam és zokogtam, mert nem voltam képes mást csinálni. Már szinte vártam, hogy visszamenjek dolgozni, mert elviselhetetlen volt az otthon lét.

A tervekre visszatérve... A tavalyi szarcunami egy része letudva, az anyagi kár jelentős. Egy másik része még folyamatban, remélhetőleg 1 hónapon belül attól is megszabadulunk, és lesz némi kis kompenzáció, ami ráfér a bankszámlámra.
A jövő építés pedig elég jól áll. Házvásárlás a következő napirendi pont ha minden jól megy nem is olyan sokára.

Lelkileg meg mondjuk, hogy oké vagyok. Tudom mi kell a hullámvölgyek elkerüléséhez, és tudom azt is hogy másszak ki nagyon gyorsan belőle. A hangulatom többnyire stabil oké szinten van, se nem jobb se nem rosszabb.

Még nincs itt az év vége, ez mégis egy összegző bejegyzésenk tűnik így utólag. Bár úgy érzem volt mit összegezni. Néha jó visszatekinteni, hogy aztán tudjam miért kell előre menni. Megvan a célom és mindennél jobban szeretném minél előbb elérni, hogy végre visszakapjak kicsit abból ami régen volt... (Ugye, hogy eszem ágában sincs elengedni?)