Elkezdődött az új év, én meg belevetettem magam rendesen. 

Végre tudok tervezni, szervezni, táblázatokat írni, listákat vezetni a teendőkről, célokról, és különösen élvezem, ha valamit sikerül kipipálni.

A melóba is ezerrel belevetettem magam: célom, hogy minél előbb minél több feladatot vallalhassak, egyrészt a magasabb fizetés miatt, másrészt szükségem van a sikerélményre, szinte szomjazom rá és egyelőre úgy néz ki hogy megvan a siker, de az igazi az lenne, ha minél előbb végig érnék a lépcsőfokokon. Ennek persze van árnyoldala is, hisz a legkisebb hibát is hatalmas kudarcként élem meg.

Egyébként maximálisan teljesítményorientált vagyok, nem tudok úgy dolgozni, hogy csak teljen az idő, nekem kell az, hogy azt érezzem minél több mindent véghez vittem. Ez valószínűleg azért van mert világ életemben magamnak dgoztam, akkor volt hasznom, ha teljesítettem, minél előbb minél jobb minőségben. Nekem a munka ezzel a hozzáállásal egyenlő. Bár most másnak dolgozom, a belső kényszer nem múlt el. Ha van 10 perc amíg épp nincs tennivaló, akkor keresek valamit. Sajnos a tapasztalatom az, hogy ez sok emberből hiányzik. Lehet, hogy az ahogy én csinálom már túlzás de akiben egyáltalán nincs meg szikrája sem a teljesítési vágynak azt nem tudom megérteni.

Munka témában egyébként tervezek még írni, rengeteg kérdés motoszkál bennem, amikre választ keresek.

Egyebkent hatalmas szerencsém volt ezzel az állással, mert bár nem keresem magam rongyosra maximálisan azt csinálom amit mindig is akartam, csak sajnos az egyetemi felvételinél nem feltétlen tudtam magamnak megfogalmazni (talán erről is kéne írni...?), és bár szarrá dolgozom magam mégis élvezem és szívesen csinálom, ami hatalmas előny, ráadásul a korábbi állapothoz képest hatalmas a nyugalom mert már nem az én vállamat húzza a vállalkozói lét súlya. Fellélegeztem, a szorongás is elmúlt, vagyis el fog múlni lassan.

Esti random poszt, időm egy szál se, hulla fáradt vagyok és ki vagyok csavarva de mégis örülök, hogy ez van.