Tyűű de pang itt minden az ürességtől... Ennek pedig az az oka, hogy megfelelően le vannak kötve az energiáim.

Ez az év számomra a tanulásról szólt. Tanultam (tanulok) szakaimalg rengeteget minden nap és tanultam (tanulok) magamról szintén minden nap épp eleget.

Utobbi még az élőléptetésem előtt kezdődött, amikor már tudtam, hogy ez várható és elkezdtem járni az akkor még feletteseimmel egy vezetői tréningre. Nehéz megfogni, hogy szakmailag mit tanultam... Magamról viszont pontosan tudom. Sok dolog a helyére került és ezek az alkalmak később is megfelelő teret biztosítottak arra, hogy szembesüljek a ténnyel: ha valami nem megy gördülékenyen az nem azt jelenti, hogy nem tettem érte eleget. Ez rengeteg belső feszültségtől óv meg.

Mint vezető elégedett vagyok önmagammal. Egy szem leányzóm fogalmazta meg számomra nemrég, hogy milyen is vagyok: "te nem feladatokat osztogatsz, hanem mész elől és mutatod az utat". És igen. Ha valami új dolog jön én csinálom először. Nem dobok senkit bele a mély vízbe, hogy hajrá oldd meg, először én akarom tudni, hogy egyáltalán lehetséges-e.

Rögös volt az út, sokszor bizonytalanodtam el, hogy jó vagyok-e, de a visszajelzések alapján elég sikeres az én sztorim.

A lelki szarjaimmal is sokat foglalkoztam és a helyzet lehet, hogy nem olyan rettentően kurvaszar, hisz 3 hónapja nem rinyáltam itt. Ez nem azt jelenti, hogy nem volt mélypontom, mert volt bőven. Inkább csak annyit, hogy tudtam kezelni. A szokásosnál is többször tettem fel magamnak a kérdést, hogy hogy vagyok és próbáltam kívülállóként is megvizsgalni a dolgokat. Ez utóbbi sokat segített. Kerestem az összefüggést és most már előre tudom mikor lesz baj. Ismerem a jeleket, tudom mikor indulok el lefelé és próbálom tudatosan nem hagyni. Vagy csak annyira hagyni, amennyire nagyon muszáj, még ha ez hülyén hangzik is.

Feltérképeztem a hormonális ritmusomat és pontosan tudom előre, hogy melyik nap milyen lesz. Pontosan ismerem azokat a triggereket is, amik a mélybe löknek és igyekszem kerülni őket.

Emellett próbálom megadni az agyamnak a kielégülést, vagyis nem telhet el úgy nap, hogy nem tanultam valami újat. A legutóbbi szabadnapomat pl. a házimunka elvégzése után egy 6 órás szakmai fejtágítóval folytattam. Az, ha összeállnak infók a fejemben boldogsághormonnal tölt el és ez jó. Működik.

Jelenleg egy nagyon kényes egyensúlyt tartok fenn. A munkára, szakmára fordított időm a maximális amit még a magánéletem elvisel. De kell ez a plusz, kell ez a szintű fáradtság és tudásbeli kielégülés, hogy a depresszió ne rántson le. Már szinte mániás, ahogy ezt nyomom és lehet nem is tévedek nagyot...