Számomra féltékenynek lenni sokáig közel egyenlő volt a dühvel. Dühössé tett, mert mindig olyan lányokra "kellett" féltékenykenem, akiket nem tartok jobbnak magamnál. Ha már megcsalnak akkor egy jobbal tegyék, ne egy olyannal, aki nem ér fel hozzám. Nagyképű duma, de igaz. Bármilyen kicsi is valakinek az önbecsülése, értékelhet másokat még annál is lejjebb. Ahhoz, hogy valakinél jobbnak gondoljam magam nem kell magamat nagyra tartanom.
Szóval mindig dühös lettem, mert bár magammat sem gondoltam soha olyan hú de jó nőnek, de azok a lányok sosem voltak szebbek nálam. Szeretem a szép nőket és elismerem, ha valaki szép és csinos, de ebben az esetben ezt nem tudtam megtenni, mert nem volt igaz. A személyiségükről meg nem tudok nyilatkozni, mert egy kivétellel nem ismertem őket.
Volt amikor a tudat, hogy féltékeny lehetek, illetve a lány személye annyira kiborított, hogy szerencsésen intéztem magamnak egy egy hónpos kúrát a pánikroham osztályon.
De volt olyan is, amikor a nőt meglátva elmúlt minden érzés belőlem. Düh, csalódottság, fájdalom és a féltékenység minden apró kis cseppje eltűnt. Miért? Mert vele még én is megcsalnám magamat. Én is rajta felejtettem a tekintetem, hisz ő volt a nő a címlapról, aki úgy nézett ki, mintha megrajzolták volna. Minden porcikája tökéletes, egyszerűen nem találsz hibát hiába is keresed. Nagybetűs Nő, gyönyörű és hibátlan.
Én meg ott álltam a kislányos kinézetemmel, a kis hosszú cuki ruhámban, kezdő sminkemben, hanyagul lelógó hajjal és a bőrömön éreztem a különbséget kettőnk közt. Szinte égetett.
Akkor kiürült egy pillanatra a fejem és megfogalmazódott a gondolat, hogy ha vele megcsal még meg is dicsérem.
A féltékenység vele szemben utána sem tért vissza. Egy kis zsibogás néha eluralkodott a szívemben, de az is igazából magam miatt, mert tudtam, hogy hiába akarom időnként olyannak látni magamat, amilyen Ő, a lába nyomáig sem érhetek fel soha.
Sokáig örültem annak, hogy kb 8-10 évvel nézek ki fiatalabbnak, és azt hittem közel 30 évesen ez majd mégjobb lesz, de nem. Kislánynak nézek ki, és úgy is érzem magam. Talán 40 évesen sem leszek nő, Nő meg aztán pláne.